Lisszabon Portugália fővárosa és közel 3 milliós lakosságával egyben legnagyobb városa. A reneszánsz időkből fennmaradt műemlékek, kastélyok és templomok borítják a metropolitant és környékét. A Queluz-i kastély az egyik utolsó hatalmas rokokó stilusú épület, amit Európában építettek.
A városban több “miraduoro” azaz kilátó található, ahonnét csodás panoráma nyílik a városra. Az egyik, talán leghíresebb ilyen kilátó a Miradouro Santa Luzia az Alfama negyedben
Az Alfama Lisszabon legjellemzőbb s egyben legrégebbi negyede. Ez a negyed alkotta a főváros legnagyobb részét a Mór uralom alatt. Neve az arab al-hammaszóból származik, ami fürdőt vagy forrást jelent. Liszabon azon kevés negyedeinek egyike, mely túlélte az 1755-ös földrengést, így az apró terek és szűk utcák-sikátorok hálózata szinte változatlanul megmaradt. Itt található a fado-házak többsége, ahol élőzenés előadások szórakoztatnak. A város legmagasabb dombján található a Szt. György vár, Itt található a nemzeti Panteon valamint a Liszaboni katedrális.és mellette a Szt. Antal templom.
